Gótikus Kulcs nyaklánc

Malcom!!

Kedves Malcom,

Kinyitottam az ajtót. Utána minden egy pillanat alatt történt.
A szemem kikerekedett. A tegnapi srác állt az ajtóban. Azonnal be akartam csapni az ajtót, de erős volt.
- Hé, hé... Lara, várj! -egy ezüst szín borítékot húzott elő a táskájából. Pont olyat, amilyet küldeni szoktam...
- ... Malcomnak??
- Bemehetek? -mosolygott rám félősen és már bent is volt.
Megtalálta a kicsiny konyhát és leült az egyik piros, bársony székre. Én sokkos állapotban, az asztal távolabbi részén foglaltam helyet.
- Ki vagy te?
A fiú a fejét vakargatta és egy kicsit el is pirult.
- Hát, nem Malcom vagyok... -kezdte nagy nehezen. Már kinyitottam a szám, hogy feleljek erre valamit, de rögtön igyekezett megnyugtatni. - Norris Milton. Örvendek.
A kezét nyújtotta felém, de én csak megráztam a fejem.
- Ki vagy te?
- Norris. Az előbb mondtam.
Sületlenség! Felálltam az asztaltól. Rögtön ő is felpattant, így felém tornyosult -ami nem nehéz, tekintve, hogy alacsony vagyok.
- Úgy értem mit akarsz? Mit akarsz tőlem Norris Milton?
Nem nézett a szemembe. Azt hiszem nem mert. Mindvégig az eper alakú teás kancsómat fixírozta. Nem mondom, szép példány, de ennyire azért nem érdekes.
- Írtál nekem leveleket...
- Nem neked, Malcomnak! - csattantam fel.
- Akkor neki. De ő nem is létezik. És nem is létezett. - mély levegőt, mintha szégyellné, amit mondani fog, de folytatta. - Utánanéztem, kié volt a ház, ahová írtál. Nincs köztük egy Malcom nevű sem.
- Én... csak úgy kiválasztottam egy címet a telefonkönyvből. - leesett a tantusz. - Vájunk csak... nem te vagy Malcom.
A fiú ismét zavarba jött. Már vagy sokadszorra.
- Nem, én Norris vagyok. Noris Milton, már mondtam.
- Tee! Te elolvastad a leveleket, mikor nem te vagy Malcom?! -kiáltottam fel rémülten.
Hátrált egy kicsit és a kezét védekezően maga elé emelte.
- Az én címemre jöttek, így... nos, ne szépítsük: igen. Elolvastam...
Erősen fújtattam. ELOLVASTA A LEVELEKET!! Á, fel tudtam volna robbanni!
- De én mindent, érted: MINDENT leírtam bennük, amit éreztem! Ez olyan... olyan, mintha beleolvastál volna a fejembe!
- Lara! Talán nem kellene ilyen leveleket a nagyvilágba küldözgetned, ha nem akarod, hogy elolvassák!
- Akarom, hogy elolvassák! De nem te!
A srác megemberelte magát és a sarkára állt. Nem hátrált tovább, hanem egyenesen farkasszemet nézett velem.
- Elolvastam őket, ezen nem tudok változtatni. De, mivel olvastam, mindent tudok rólad. És azért utaztam idáig, hogy beszéljek veled. A barátod akarok lenni, Lara. A barátod akarok lenni.
Kifújtam a gőzt. Egy barát! Szeretném, de... lehet-e nekem barátom? Az nem csak a normális embereknek jár? Mi van a társadalmilag kiközösítettekkel? ( Nos, ők erre nem tudhatják a választ, mert senki sem mondja meg nekik, ugyanis senki sem beszél velük... )
- Akkor... ha lehet... mától a barátom vagy Norris Milton.
Felé nyújtottam a kezem. Ő pedig megrázta. Mosolyogtunk mind a ketten.

Azt hiszem ez az utolsó levelem hozzád Malcom.
Üdvözöllek Norris Milton! A barátom. :)

Lara Isabella Punch

Individual Fashion EXPO IV

Ez egy óriási, japán lolita divatbemutató, a legnagyobb márkákkal, mint a Peace Now, Victorian Maden, Sixh, Metamorphose, Emily Temple Cute, satöbbi.
Most, csak itt, betekinthettek a divatbemutatóba:

Mary Magdelene Modellek

Mary Magdelene Kabátok

Lolita Karakterek

Anime/manga címe: Dokuhime
Alkotó: Mitsukazu Mihara

-------------------------------------------------------------------------------
Anime/manga címe: Vocaloid
Karakter neve: Hatsune Miku
Alkotó: Maumau

-------------------------------------------------------------------------------
Alkotó: Yuzuno Asaki

Megfázás

Kedves Malcom,

Megfázdtam. De nagyob. *Hapciii!*
Az úgy volt, hogy péntek délután sétáltam hazafelé az iskolából. Éppen elkaptam a nap leghidegebb szakaszát, fújt a szél és a levegő olyan csípős és friss volt, még a leheletem is látszott. Összehúztam magamon a barna Mary Magdalene kabátom és sietősen az utcánk felé vettem az irányt. Éppen a ház előtt kutattam a táskámban a kulcsok után, mikor odalépett hozzám egy fiú és megkérdezte, hogy hogy hívnak. Odavetettem neki egy Larát (idegeneknek sosem mondom meg a teljes nevem), erre megtudakolta, hogy hol lakik egy Punch nevű család?
Abbahagytam a kutakodás és felnéztem rá. Magas volt, sötét hajú és szemű, körülbelül huszonegy-kettő éves. Nem tűnt rossz embernek, de sosem lehet tudni. Úgy értem nincs senkire ráírva, hogy pedofil vagy gyilkos, ugye?
- Nem tudom -feleltem neki. - Miért keresed őket?
Alaposan végigmért, mintha ismerne, de nem tudná honnét. Mielőtt rájöhetett volna, kiesett a táskámból egy füzet és hangos csattanással szétterült a betonon. A srác lehajolt, hogy felvegye és közben elolvasta a lila filccel ráírt nevem.
- Lara Isabella Punch. Hát te vagy az? Hé...
Nem vártam meg mit akart mondani, elrohantam. Futottam a háztömb körül, vissza az iskola felé, be a városba, és nem mertem hátranézni.
Ki a fene volt ez?? - gondoltam. Nem volt bátorságom haza menni, hátha még ott vár, így a városban nézelődtem, és persze pont akkor támadt fel a szél. Még erősebbre fordult és az egész testemen átfújt, reszkettem, mint a nyárfalevél. Fáztam, de nagyon, ám csak este tizenegy körül vágtattam be a lakásomba. A srác már nem volt ott. Én pedig megfáztam.
Úgy fogyasztom a zsebkendőt, mint más a levegőt, kapar és éget a torkom is. Mauric melegít, de csak a nagy mennyiségű tea és alvás segít.
Várj csak, valaki csenget... vajon ki lehet az?

Üdvözöl a megfázott,
Lara Isabella Punch

Lolita az utcán

Japán utcáin sétálgatva...

Itt van az ősz, itt van újra...

Kedves Malcom,

Megint ősz van. Ez pedig nem jelenthet mást, mint:
Álmosító iskola. Kemény tanulás. Aztán szülők nélküli, üresen tátongó otthon.
Nem akarok panaszkodni, mert szerintem ez a legszebb évszak. Örömömet lelem benne, hogy az arany és barnában játszó erdőben sétálgatok, míg Mauric a fák között cikázik, vagy az avarban hempereg. De akkor is!
Nem kell nekem, hogy az osztálytársaim furcsán méregessenek az öltözékem miatt, vagy, hogy a tanárok sajnáljanak, mert a szüleim eldobtak.
Az ősz elgondolkodtat, nem tudom, hogy mindenkit vagy csak engem? Csodálom a világ szépségét, de közben egyedül érzem magam. Sétára megyek, de nem tudok kivel beszélgetni közben. Társ helyett egy levelezőlapot és egy üres borítékot cipelek magammal. És szinte minden nap a postára járok, hogy feladjam a leveleimet -neked. És a postán a nénike, mindig megkérdezi:
- Hát ma sem írt vissza?

Üdvözöl az ősz-csodáló, magányos,
Lara Isabella Punch