Egy feltétellel...

Charlotte az Edaniellel való veszekedés után elég zavartan érezte magát. Egyrészt még mindig nem értette a titkot, vagyis, hogy mi lehet a "zűr" a fiú családjában, ami annyira felzaklatja a mindig vidám és felelőtlen srácot. Annyit tudott csupán, hogy segítségre szorul, Sheridan pedig örökké megvédi. De ő persze semmit nem tehet. Pedig igenis szeretne!
Charlotte-ot gyötörte a kétség: vajon a fiú nem tartja elég jó barátjának? Miért rekeszti ki a gondjaiból?
Ezektől aztán összeráncolta a homlokát és csak bámult maga elé. A szobája üres volt és rendetlen. Pár napja ki sem mozdult, nem volt kedve. A redőny le volt engedve, a ragyogó őszi napfény nem jutott be a szobába, a levegő pedig áporodott és elhasznált volt. Az egész térre lerakódott a jeges csendesség, ami nem engedett be semmi vidámságot. Ennek a káosznak a közepén ült, hosszú, sötét málna színű csipkébe burkolózva Charlotte. Egyenes, fekete haja a vállára omlott, míg a lány gondolkozott. Aztán elhatározta magát, odagurította a székét a számítógépe elé és bekapcsolta.

[Cherrish belépett az Elveszett Kert szobába]

-Hm -könnyebbült meg Charlotte, mikor meglátta az Edaniel nevet a szobában tartózkodók közt. Megnyalta a száját, és írni kezdett.

Cherrish: Figyelj, Ed, sajnálom. Nem kellett volna annyit kérdezgetnem...
Edaniel: Szia
Cherrish: ... és ígérem, hogy többet nem is fogok kérdezősködni, ....
Edaniel: Jól van.
Cherrish: ... mert tudom, hogy majd ha akarod elmondod nekem. Mert tudod, hogy elmondhatod nekem, nem igaz?
Edaniel: Jól van, Charlotte.
Cherrish: Mert én a barátod vagyok és tényleg elmondhatod, amit csak szeretnél és nem nevetlek ki és...
Edaniel: Megbocsátok.
Cherrish: Tényleg?
Edaniel: Igen. Egy feltétellel...
Cherrish: De jó! Köszi Ed! Bármit meg teszek, csak ne haragudj...

Charlotte odahaza hatalmasat sóhajtott. Úgy érezte, hogy most már minden rendbe fog jönni. Felállt és felhúzta a redőnyt. A nap belevakított a szemébe, de már nem zavarta. Kinyitotta az ablakot is, hogy a csípős, őszi levegő beáradjon a szobájába. Aztán visszaült és újra a képernyő felé pillantott.

Edaniel: Lopj el egy cipőt.

A lány csak meredt a képernyőre és nem tudta mit gondoljon. Igazából egyszerre tök üres lett a feje és csak értetlenül pislogott.

Cherrish: Mi??
Edaniel: Abból a kedvenc boltodból. Hogy is hívják?
Cherrish: Juliette et Justine?
Edaniel: Az. Azt akarom, hogy lopj onnét egy cipőt. És akkor megbocsátok. De csak akkor.

Charlotte libabőrös lett. Hirtelen úgy érezte, hogy a beáramló hideg levegő, ami eddig frissítette és élénkítette, most túl hideg lett. Mintha egy fagysztóban lenne. Vagy csak a szívét összeszorító jeges rémület volt az oka? Nyelt egyet és kelletlenül, undorodva pötyögte be:

Cherrish: Rendben