A páva

[Cherrish belépett az Elveszett Kert szobába]

Sheridan: Biztos? Mert ha akarod jöhetsz. Bármikor.
Edaniel: Lehet, hogy szükség lesz rá, de még nem akarom magára hagyni.
Cherrish: Sziasztok!
Sheridan: Jé, szia. Nem vettünk észre, bocs.
Cherrish: Miről beszélgettetek?
Edaniel: Semmiről.
Sheridan: Semmiről.

Charlotte otthon, a gépe előtt hangosan felsóhajtott. A két fiú semmit nem mond neki. Azért még próbálkozik, nem adja fel. Hajtja őt a kíváncsiság.

Cherrish: Az érdekes lehet. És ezelőtt miért tűntetek el?
Edaniel: Semmiért.
Sheridan: Semmiért.
Cherrish: És....
Edaniel: Nincs több kérdés. Vagy is csak egy: Felelsz vagy Mersz?

-Már megint ez a buta játék? -ráncolta a szemöldökét Charlotte. - Akkor majd így húzom ki belőlük a titkot....

Sheridan: Merek.
Edaniel: Jó, akkor.... tudod, hol van a tizenkettes aluljáró?
Sheridan: Igen.
Edaniel: Akkor holnap reggel nyolcig kérünk oda egy graffitit. Milyen legyen, Cherrish?
Cherrish: Egy páva. Egy hatalmas páva.
Sheridan: Ez menni fog. Könnyű. :D Aztán akkor én jövök...
Edaniel: Mi ellenőrizzük, hogy ott van, oké?
Cherrish: Rendben. Úgyis útba esik az iskola felé.

***

Másnap reggel Charlotte a tizenkettes számú aluljárónál állt. A hely egy elhagyatott, rozoga kőhíd volt, amin fél óránként vonat zötyögtek át. A szürke, lemálló kő darabokra egy hatalmas, zöldeskék pávát fújtak. Alá pedig egy monogramot: N.L.
-Nagyvárosi Lovag, mi? - csodálta a falfirkát Charlotte. - Az egy graffiti-banda...
A híd előtt lévő öreg sorompó lassan, nyikorogva leereszkedett, megfékezve a nem létező forgalmat. A lámpa fehér tik-takolásból vörös figyelmeztető fénnyé változott. Charlotte fogta a csomagját, egy utolsó pillantást vetett a képre és továbbindult az iskolába.
Távolról még hallotta, hogy a fél kilences vonat sípolva elrobog a bizonytalan kis hídon.